– A Színművészeti Egyetemre már tanítói diplomával, kétéves színházi gyakorlattal és sok kérdéssel a fejemben érkeztem. Kíváncsian figyeltem, mit lehet ott tanulni, mit várnak tőlem, mit kell teljesítenem, hova lehet fejlődni, és mi annak a módja. Hamar rájöttem, nem azt kell várni, hogy a főiskola megtanítson valamire, hanem kezdjek el dolgozni, és mint az életben, meg kell tanulni bizonyos dolgokat. Ezt már megtanulhattam volna akkor is, amikor a Kifutó című tévéműsor sikerét követően kudarcnak éltem meg a mellőzöttséget. Azért nem lehetett akkor abból több, mert nem voltam rá felkészülve. Ha az ember elindul vágyai után valamilyen úton, akkor legyenek jól megfogalmazott céljai is. Nagyon fontos volt, hogy ezt megtanuljam, és hogy az élet újra és újra megmutassa azt, hogy igenis nézni kell a szakmát, ki mit csinál. Engem folyton piszkál az élet, hogy figyeljek. A szerepekben is ez a fontos. Egyik pillanatról a másikra nem tudok beleugrani a karakterekbe. Nézem, tanulom, olvasok róla, és keresem magamban. Kerényi Miklós Gábor igazgató-főrendező szokta mondani, hogy én a próbák végére érek el a szerephez. A Lili bárónőben a próbák után, amikor már a kosztüm is felkerült rám, akkor vallotta be partnerem, Mednyánszky Ági, hogy most már elhiszi, hogy jó gróf lesz belőlem. Ez szép a színházban, hogy van egy meg nem határozható átváltozás az egészben, nem lehet azt mondani, hogyha valakire rákerül a jelmez, már jó is a szerepben. Ezt el lehet mondani a Rómeó és Júlia, és a Mozart kapcsán is. Most a Rudolfra készülök, május 26-án lesz a bemutatója. Azt lehet mondani, minél több szerepen vagyok túl, annál közelebbinek érzem a következőt. Valószínűleg ezt annak is köszönhetem, hogy Miskolcon és Budapesten is én játszottam az Elizabeth-ben Rudolf szerepét. Újraolvasom a történetét, hogy össze tudjam hozni élete különböző eseményeit. Régi vágyam volt egy saját lemez, hogy valamit úgy közöljek az emberekkel, ahogyan szeretném. Álmom most valóra vált. Két fontos dolog lebegett a szemem előtt, amikor az Ébredjen a Nap című lemezemet készítettük. Egyrészt, hogy ne legyen feltétlenül művészlemez, másrészt verbálisan legyen mondanivalója. Ha nem élünk meg pici mélységeket a szövegben, akkor hiányzik az erő. Törekedtem arra, hogy a dalok egyszerűek és érthetőek legyenek, hogy élő zenekarral is elő lehessen adni, és évek múlva is időszerűen szóljanak. Mindegyiknek megvan a saját története. Azt próbáltam a zene és a szöveg nyelvén elmondani, ahogy én próbálok szeretni, vagy ahogyan én vágyom, hogy szeressenek. Hatalmas erő a család. Huszonhárom évesen nősültem. Sokan kérdezték, miért? Aki felteszi ezt a kérdést, az nem fogja megérteni a választ. Amit jól meg lehet tanulni a főiskolán, az a gondolkodásmód. Hogyan gondolkodnak emberek szerepekről, munkáról, családról. Lát az ember sok jót és rosszat, és összerakja magának, ami neki szükséges. Azt szokta nekem a feleségem mondani, hogy nagyon szerencsés ember vagyok, mert mindig van mentőangyalom. Ők mindig akkor koppintanak az orromra, amikor szükség van rá, és én hagyom, hogy segítsenek. Van néhány ember az életemben, aki nagyon meghatározó. Kerényi Miklós Gábor még nem volt igazgató, amikor nagyon sok jó tanáccsal látott el, ő szorgalmazta, hogy menjek főiskolára. Ott találkoztam össze Bagó Gizella énektanárnővel, aki mind a mai napig gondozza a hangomat. A Mozart bemutatója után nagyon sokan lettek körülöttem. Nehéz eldönteni, miért ajánlják fel segítségüket az emberek. Kell egy határt húzni a rajongás, a barátság és a munka közé. De van egy hang, ami súgja, ha hagyatkozhatok, és ebből mindig csupa jó származott. Hiszek a Gondviselésben. Hogy ki vagyok én? Színész? Rocksztár? Nem ez számít, hanem az, hogy van-e gondolat, s hogy meg tudom-e valósítani a vágyaimat. Amikor színházban játszom, akkor éppen színész vagyok, amikor a lemezemen dolgozom, én Én vagyok. Örömet okoz, ha dalokat írok, ha játszhatom. Sokat nem tudok pihenni. Nagy célok hajtanak, s ezeket eddig még szerencsére soha nem kellett feladnom.