Kisfiú
(Mészáros Árpád Zsolt)

Mit mondhatnék, kisfiú … mit mondhatnék?

Éreznéd tán, azt amit én – megértenéd!…

Eljön egy reggel, s arra ébredsz, minden más!

Nincs már csak Ő, nincs senki más!…

Hány piszkos év, kisfiú … hány hazugság!

Rossz voltam lásd, kegyetlen – s épp tehozzád!

De itt van Ő, s lehet bár – mindez öncsalás,

De hinnem kell – még megbocsátsz! …

Ha nem tehetem boldoggá,

Mond, hogy lehessek boldog?

Mit kezdjek az életemmel,

Ha életem csak Ő volt?

Még alig néhány hét,

De lásd – a mindenség!

Ő és én – egy új világ, tisztább remény! …

… Ne nézz így rám, kisfiú … Ó ne nézz így! …

Ha mindazt átélnéd, mit én,

Tudom, nem vádolnál a vétkemért! …

Úgy ért, mint a villámcsapás,

Vakítóan és forrón!

Ő lett minden lélegzetem,

Kisfiú, ne vádolj! …

Lásd, alig néhány hét,

És Ő a teljesség!

Ő és én – egy új világ, tisztább remény! …

Mit bánom én – legyek rossz – utószor még!

Ha egyszer majd – mellette – más lehetnék!

Szerelme fájó-bűnös lelkemnek a megváltás!

Csak Ő kell már, és senki más! …

Kisfiú, nézz rá … megbocsátsz! …