- Korábban talán könnyebb lett volna összehozni veled egy interjút, nem úgy, mint mostanában. Szerencsére. Mikor történt a váltás, illetve van-e ennek valami konkrét oka? - A konkrét ok az, hogy majdnem minden este játszom vagy az Operettszínházban, vagy a Thália Színházban, illetve a Raktár Színházban. Négy elõadás forog most, ami egy komoly sikerszériát fed. Ezt kifogtam a Mozarttal, a Rómeó és Júliával, és a West Side Storyval. Hál’ istennek ezek teltházas elõadások Budapesten, amiért színházi viszonylatban manapság nagyon meg kell küzdeni a szervezõknek, a direktoroknak. Azt szokták mondani, ennek három titka van, jó elõadás, jó elõadás és jó elõadás. - Mindez talán lefáraszt, de a lelkedet bizonyára melengeti. - Hogy melengeti-e? Persze. Nekem ugyanis volt egy elég rossz periódusom. Sokan mondják, hogy én egy olyan 50 éves ember vagyok, aki 30 éves. Elég sok pofont kaptam elég fiatalon, ahhoz hogy hamar felnõjek. - Úgy érzem, ezt nem kizárólag szakmai területen érted. - Nemcsak. - Felnõttél, ismert, sõt elismert lettél. Milyen út vezetett idáig? - Magyarországon abba az eltorzult médiavilágba ami most uralkodik a piacon, és amibõl úgy néz ki, hogy nagyon sokan meggazdagodnak, érdekes módon lehet bekerülni. Olyan embereket kiáltanak ki sztárnak, olyan embereket fogadtatnak el velünk, akik nem képviselnek értéket. Azokat a tehetségeket viszont, akik zseniálisak, egyediek, senki sem keresi meg. Nekem magamtól kellett rátalálnom azokra, akikben õszintén bízhattam, és akik értékes és hasznos tanácsaikat nem sajnálták tõlem. - Az elmúlt év komoly sikert hozott ebbõl a szempontból. Úgy tûnik, ismernek, szeretnek téged. 2004-ben te lettél az ország legnépszerûbb színésze. - Tizenkét mûvészt választottak ki más-más kategóriájú, más-más életkorú színészeket. Mivel az internetes szavazáson rám voksoltak, megkaptam a Súgócsiga Vándordíját. Ez egy nagyon jó dolog, ami egyébként semmiben nem változtatta meg az életemet. Annyiban talán mégis, hogy ezáltal sok olyan kolléga is megismert, aki korábban, mint vidéki színészrõl, nem igazán hallott. Sajnos, egy vidéki színház a világot is megválthatja, de még ma sem figyelnek oda rá. - A fõvárosi szereplésekkel, a fõvárosi tartózkodási hellyel ma már téged is elért a sztárság így, vagy úgy. A média szerepe néhol valóban megkérdõjelezhetõ, de itt-ott azért igyekeznek a dolgokról reális képet adni. Egy sztárnak a deszkákon túl is meg kell jelennie. Ehhez hogyan viszonyulsz? - Hidd el, eddig csak az ismerõseim kerestek meg, akikkel bátran leülök beszélgetni, bennük megbízom. Az, hogy megkaptam a Súgócsiga díjat, igazából senkit sem érdekelt. Az viszont igen, hogy a villából kit szavaztak ki. Ez nem esett rosszul, de jól sem. A bulvársajtó nagyon elvitte a figyelmet a lényegrõl. - Volt már olyan eseted, hogy valótlant állítottak veled kapcsolatban valamelyik lapban? - Igen. Ez egy valóságshow-s történet. Ezektõl az egyszerû emberektõl már megõrülök, ha csak látom is õket. Miért kell õket látnom? Azért, mert élnek? Hát annyian élnek még rajtuk kívül is! Tennének oda inkább olyanokat, akiktõl tanulni tud a gyerekem, akitõl én tudok tanulni. Nos, lefényképeztek egy ilyen valóságos emberrel, és a fotót az egyik bulvárlap a címoldalán leközölte. De ráadásként a számból kijövõ buborékba beleírták, hogy „Vajon én mikor leszek olyan, mint õ!?”. Ez a fotó úgy készülhetett el, hogy ezeket az úgymond sztárokat elhozták hozzánk, hogy nézzék meg az elõadásunkat. - Reagáltál rá? - Felhívtam a lapot, ahol közölték, hogy ez egy bulvárújság …. - Színész-énekes vagy énekes-színész vagy? - Nekem prózai a diplomám. Még 22 évesen volt egy kis „balesetem”, amikor egy rosszindulatú daganat miatt elveszítettem az egyik vesémet. Akkor én már 7-8 éve színháznál voltam, de mivel szó szerint leestem a lábamról, választanom kellett valami „mázst”. És akkor elkezdtem énekelni. - Rómeó és Júlia. - Nagyon komoly sikerként éljük meg a lemezmegjelenést. Elõtte még ilyen maradandó alkotás nem jelent meg a nevemmel. - Milyen volt az elmúlt év? - 2004 nagyon rossz év volt számomra. Tragédia is történt a családban, és nem jött össze egy komoly, koncertsorozattal kapcsolatos tervem sem. Manapság ugyanis az egyéni, mûvészi kezdeményezések támogatása sajnos, nem annyira jellemzõ, szemben a primitív, túl egyszerû, szórakoztatás hangsúlyozásával. Ám ha azt veszem, hogy megalapoztam a sikereimet, akkor mégis kiemelten fontos volt ez az év. - Van-e célod erre az esztendõre? - 2005-ben szeretnék megmaradni tiszta, egyenes embernek. A megfelelési vágy mindenki felé most már egy kicsit lecsillapodott bennem. Nem vagyok már olyan izgága, mint korábban. Szeretnék kicsit komolyodni, és tanulni, tanulni, tanulni. - Mit? - Gyakran hívnak külföldre, ezért mindenképpen szükséges a nyelvtanulás. A múlt hónapban két felkérést is kaptam olyan színházaktól, amelyekben világhírességek lépnek fel. Csak hát hiányzik nálam az idegen-nyelv-tudás. - A magánéleted is változott, vagy alkalmazkodtatok az új helyzethez? - Nagyszerû társra leltem. A kedvesem, Erika minden fontos dolgot tud biztosítani számomra, ami számít az életben. A mienk egy barátságból lett szerelem. Remélem, az idén gyermekáldásnak is örvendhetünk. Minél nagyobb létszámú családot szeretnék. Persze a családalapításon kívül vannak „mázs” terveink is. Olyan kreatív dolgok, amelyek õt is és engem is erõsítenek. - Túl vagy tehát egy komoly betegségen. A megterhelések az életedben folyamatosak, sok energiát, komoly erõnlétet igényel a munkád. Mit teszel annak érdekében, hogy szinten tartsd magad? - A tenger mindent gyógyít. De a jelenlegi cudar helyzet miatt ez is szomorú téma. Esténként egy kicsit leviszem magam alfába, edzek, sportolok rendszeresen. - Mit jelent az egészség fogalma a te életedben? - Mindent. Amikor velem egyik napról a másikra közölték, hogy 40% esélyem van az életben maradásra, onnantól kezdve élni akartam. Akkoriban rossz volt a párkapcsolatom, és mondják, hogy az ilyen problémák kihatnak a páros szervekre. Akkor született a kisfiam, akkor váltam el. Sajátos helyzet volt ez 22 évesen. Azóta is az van bennem nap, mint nap, hogy az agyam irányít mindent, mindent meg tudok gyógyítani, és mindent képes vagyok kárpótolni. Mindent fejben kell rendeznem. Ma már így élem az életemet. Persze nagyon sok vitamint szedek, és nyitott vagyok a keleti gyógymódok, készítmények, a pozitív értelemben kuruzslásnak nevezett természetgyógyászat iránt. Sok olyan emberrel vagyok kapcsolatban, akik ezt gyakorolják, vagy e szerint élnek. - Ma már elsõsorban Budapesten élsz. Vágytál a fõvárosba? - A napokban gondolkodtam el azon, hogy hosszú idõ után csak ide kerültem. Ma már úgy megyek le a boltba, mintha mindig odajártam volna. Már visszaköszönnek az eladók, és azt is tudják, melyik a kedvenc ásványvizem. Azt hiszem, én már Budapesten élek. Néhány évvel ezelõtt ezt még csak tervezgettem, és a többi fiatal színészhez hasonlóan az Operettszínházba vágytam. Veszprémben játszottam, amikor a Hair címû musical utolsó elõadásán azt mondtam a színpadon Bergerként - akinek az volt a szövege, hogy „elmegyek Vietnamba és segítek a betegeken…” - hogy „Felmegyek Budapestre az Operettszínházba, és sztár leszek!”. Ez tehát így elhangzott, és rá két hónapra kerestek is, sõt fõszerepet ajánlottak a West Side Story címû elõadásba. Akkor ezt még fel sem fogtam... - eni -