Elisabeth: Így hát cserben hagysz!

Ne kívánd, hogy játsszam a nőt, aki jól nevelt!

Ne kívánd, hogy tudjam a módit, s az illemet!

E példás kis udvartöltelék – az már nem én lennék!

Ha repít a trapéz, ha elbír a vékony jég,
ha szeszély a veszély – az csodás, az álomszép,
de értsd meg, ha nem kockáztatnék –

az már nem én lennék!

Ha óvnál a bajtól, épp az lesz a baj,
hogy nyűg lesz csak rajtam a lét,
s mint sólyom, úgy elszállok más táj felé,
ha béklyóz a kényszerűség!

Ha leszól egy csillag, ha elhív - én elmegyek!

A világ a hazám, a felhők a mesterek!

Ha tudást csak könyvekből vennék -
az már nem én lennék!

És taszít, ha tolong sok kegyenc, sok esdeklő,
és riaszt, ha les rám, és öröm, ha egy sem jő!

És elvesztesz, hidd el, ha börtönbe zársz,
a fészkedből elszállok én!

Hogy megtarthass, az kell,
hogy hadd higgyem már:
az élet, mit élek enyém!

Egy társ kell, egy barát, ki megvéd, ki átölel,
ki megért és segít, ha vígasz, vagy tréfa kell,
de hagyja, hogy éljek szabadon, mint a lélek,
mert így vagyok csak én! Csak így!