A sikerre már a fellépő művészek névsora is garanciát jelentett. Nagy érdeklődés előzte meg Mester Tamás személyét, aki hasonló rendezvényen még nem szerepelt, és természetesen Csengeri Ottíliát és Náray Erikát is sokán várták, hiszen Őket is sajnálatos módon csak ritkán láthatjuk, hallhatjuk. Földes Tamás és Szabó P. Szilveszter fellépése pedig minden esetben sok látogatót vonz. 
Délután kettőkor az előcsarnokban már türelmetlenül várták a nézők, hogy kinyíljanak az ajtók, és birtokba vehessék a termet. A helység befogadóképessége 360 fő, amit maximálisan meg is töltöttek a lelkes musicalrajongók és a műfajt kedvelő nézők.

A műsort tíz perces csúszással Csengeri Ottília nyitotta meg, aki egyből a vérpezsdítő Buenos Airesba kalauzolta a közönséget. Náray Erika ugyan „lottón nyerte” meg a műsorvezető szerepét, de tüstént feltalálta magát és kedvesen konferálta fel művész kollégáit a színpadra. Csengeri Ottília temperamentuma és stílusa lehengerlő volt, minden dalánál meseszép ruhában vonult fel a színpadra és óriási táncokat lejtve kápráztatta el a közönséget, a hangjáról nem is beszélve.

A költészet és a zene néha látszólag külön válik, de ha Földes Tamásról van szó, akkor ezek a szálak mindenképpen összefutnak. Tamás a december 17.-én megjelenő és bemutatásra kerülő lemezéről először ezen a rendezvényen adta elő saját szerzeményű dalát a Helló!-t, ami igazán fülbemászóra sikerült, és remek szöveggel párosult, valamint hallhattuk előadásában a Sunset Boulevard-ot is. Ez a dal most valahogy máshogy szólt, mint ahogy Földes Tamás is másképp muzsikált ezen a rendezvényen.

Talán ez Mester Tamásnak is köszönhető, aki egy szempillantás alatt felszabadította a közönséget, mikor is két dal erejéig egy rock koncertet rögtönzött a színpadra, de a műsor elején a haláltáncot is eltáncolhattuk már vele. Ha már a halálnál illetve az Elisabeth musicalnél tartunk, akkor természetesen Szabó P. Szilveszter, aki mint úttévesztő a megszokottól eltérően most Rudolf bőrébe bújt egy duett erejéig, de láthattuk Őt még a délután folyamán szörnyetegként, salzburgi hercegérsekként és Tybaltként is.

Nagy meglepést okozott Náray Erika, aki egy Mariah Carey dallal rukkolt elő és kívánt kellemes ünnepeket a publikumnak. Az Ő tolmácsolásában hallhattunk az elmaradhatatlan, de Tőle megunhatatlan Csillagok Aranyát, valamint még további Broadway csemegékkel is édesítette a műsort. Ő az a egyénség, akinek csodás hangja és kisugárzása mellé, minden esetben hatalmas energia és jókedv párosul, melytől személyisége még imponálóbb.

A produkciót tovább színesítették a jelenlévő táncosok, akiket viszonylag ritkán láthattunk a színpadon, de amikor feltűntek jól szerepeltek és mindannyian részt vettek a szaloncukrok osztogatásában is. Sárkány Zsolt aktívan közreműködött a szünet utáni ajándék cd-k kisorolásánál. A fináléban Szentirmai Zsolt megmutatta a közönségnek, hogy Ő nem csak táncolni, hanem énekelni is tud, nem is akárhogyan. A művészek az ismert We are The World dallal zárták a műsort, amit még egy picit gyakorolniuk kellett volna, hogy flottul menjen, de ezt Ők is érezhették, mivel rögvest búcsúzásként újra elénekelték az egybegyűlteknek. A lelkes közönség pedig hosszú percekig tartó tapssal köszönte meg az emlékezetes délutánt a fellépőknek.

A közel két órás műsor folyamán a klasszikus musical dalokon túl, elhangzottak saját szerzemények és némi hamisíthatatlan magyaros ízzel is meg lett fűszerezve a produkció. Talán a rendezvény egyik legnagyobb meglepetése Csengeri Ottília és Földes Tamás Fantom duettje volt, mellyel zajos sikert arattak. Összességében egy jól megszervezett produkciót láthattunk A közönség reakciói igazolták, hogy érdemes új dolgokat megpróbálni és bátran új szervezésekbe fogni ezen a szűk piacon.

A Musical Plusz csapata megpróbálta a maximumot kihozni a helyszínből is, de sajnos az épület, mint mindegyik régebben épült Művelődési Ház magán viseli az építészet egy-két múltbéli negatív megoldását, amiket ma már nem lehet orvosolni. Így kell elfogadnunk a létesítményt, és örülnünk annak, hogy otthont adott ennek a zenés rendezvénynek. Gondolok itt a terem rossz akusztikájára, mely nem igazán kiküszöbölhető és az idejétmúlt fénytechnikára, de ezeket a hibákat nem róhatjuk fel Nekik, hiszen a helyszín velejárójaként kapták Ők is ajándékba.

[2005.12.14.]